Újabb esküvőre készülhet a Forma–1 világa: George Russell eljegyezte hosszú ideje mellette álló barátnőjét, Carmen Montero Mundtot. A Mercedes brit pilótája augusztus 9-én jelentette be az örömhírt a közösségi oldalán.
A pár egy romantikus, tengerparti lánykérésről osztott meg fotókat. Az egyik képen Carmen már a látványos eljegyzési gyűrűjét mutatja, egy másikon pedig a gyertyafényes vacsora helyszíne látható. Russell nem bonyolította túl a bejelentést: mindössze egy gyűrűvel és egy fehér szívvel jelezte, hogy hamarosan összeházasodnak.
George Russell és Carmen már hat éve együtt vannak
A 28 éves Forma–1-es pilóta és Carmen 2020 óta alkotnak egy párt. Londonban, közös barátokon keresztül ismerkedtek meg, azóta Carmen rendszeresen feltűnik Russell mellett a versenyhétvégéken és a paddockban is.
Az eljegyzés időzítése sem véletlenül keltett nagy figyelmet: Russell az F1 nyári szünetében tette fel a nagy kérdést, így a párnak végre jutott egy kis nyugodtabb idő a versenynaptár közepén.
Az F1-es világ is gratulált
A bejelentés pillanatok alatt végigsöpört a közösségi médián, és a Forma–1 hivatalos felülete is gratulált a párnak. A rajongók közben természetesen Carmen különleges gyűrűjét is azonnal kiszúrták.
Az esküvő időpontjáról egyelőre nem árultak el részleteket, így most már csak az a kérdés, mikor mondja ki az igent az F1 egyik legismertebb párosa.
